A feudális korszak vizsgálatánál a témában megjelent szakirodalmi publikációk és forrásadottságok alapján elmondható, hogy a későbbi évszázadok forrásbősége itt közel sem jellemző, ami elsősorban a vármegye levéltárának – aminek II. Rákóczi György a váradi várban két új bolthajtásos szobát építtetett[1] – 1660-ban, a Szejdi-dúlás és az azt követő hadjáratok során történt pusztulásának tudható be.[2]
Bihar a történeti Magyarország egyik legnagyobb vármegyéjeként önmagában is érdekes elemzési tárgy lehet. A királyi vármegyéket a 13. század utolsó harmadában váltják fel több évtizedes folyamat eredményeként a nemesi vármegyék,[3] amik a feudális korszak végéig álltak fent. Az elmúlt évek kutatásai bizonyították, hogy az egyes megyék fejlődése, belső felépítése egymástól gyökeresen eltérő lehet, amiben nagy szerepet játszanak a helyi sajátságok. A járások közt ugyanúgy fellelhetőek egyidejűleg a tömbszerűen, vagy éppen fontos utak mentén kialakított egységek,[4] amelyek kezdetben nem is közigazgatási, hanem elsősorban a pénzügyigazgatás helyi végrehajtásában résztvevő szolgabírók[5] járásai voltak.[6] Maga a kifejezés vélhetően a határjárás latin megfelelőjéből (reambulatio metarum) származik, hiszen kezdetben a reambulatio szóval jelölték azokat a területeket, amik egy-egy szolgabíró hatásköre alá tartoztak.[7] A terminológia az évszázadok alatt változott. Bihar esetében a 16. században a járás a districtus, az aljárás pars néven fordult elő, míg a következő évszázadban a districtus a románok lakta belényesi kerületet jelölte. A vármegye újjászervezése utáni éveket követően lezajló Rákóczi-féle szabadságmozgalom éveinek dokumentumai is elpusztultak.[8] Az első adóösszeírások 1713-ból csak a Sárréti és Érmelléki járás területéről maradtak fenn, teljes adatsorok 1720-tól kezdve találhatóak a megye levéltárában.[9] Ekkortól a processus jelöli a járást, a districtus a kisebb egységet, amit ekkor kerületnek neveznek.
A most feldolgozott és térképre vetített adatsorok csak a vizsgált összeírások időpontjában fennálló állapotot rögzítik, s nem alkalmasak a járások területi változásainak pontos nyomon követésére. A vármegye kora újkori működésének, szervezeti változásainak feltárása minden bizonnyal tovább árnyalná a helytörténetkutatásban eddig Bihar megyéről kialakult képet.[10]
A magyarság betelepedését elsősorban a földrajzi tényezők: pl. mocsarak, árterek, sűrű erdőségek, hegyvidékek határozták meg, emellett szinte jelentéktelennek tűnik a honfoglaláskor itt talált szláv nyelvű népesség, aminek csekély száma abból is látszik, hogy a 15. századra teljesen asszimilálódtak. A királyság megszervezésével érvényesült az az elv, hogy a lakatlanul maradt vidék az uralkodót illeti meg. Így alakult ki a hatalmas lakatlan hegyvidéki részeket is magában foglaló bihari várispánság, s a korabeli források alapján a 12. századig kimutatható az ún. Keresköz (Kereskwz) ispánság is, ami a későbbiek folyamán beolvadt a bihari ispánság területébe, s később annak az egyik járása lett.[11] Bihar megye kialakulására már a 11. század közepétől van adat: ispánját több ízben is megnevezik oklevelek.[12] Magát a várat (civitas Byhor), a határát, vagyis a megyéjét (confinium) is említik. Ugyanakkor Bihar megyeként is megjelenik comitatus, provincia, parochia, territorium alakban, miközben előfordul a váradi comitatus, vagy provincia kifejezés is. A váradi egyházmegye hat főesperességéből kettő a tatárjárás előtt létesült, a többi viszont csak a 13-14. század fordulóján, így az egyházi szervezet tagolódása nem érintette a világi szervezetet, az nem darabolódott fel, mivel a királyi vármegye már a 13. század végén nemesi vármegyévé változott.[13] Ennek jele, hogy 1299 után a megyei kiadmányokat az ispán (később az alispán/ok) és a négy szolgabíró együtt hitelesítette.[14]
Sajnos csak töredékesen állnak rendelkezésre középkori és kora újkori források, amelyek Bihar vármegye közigazgatási beosztásához adalékot nyújtanak, a fennmaradt iratok közül elsősorban a porta- és tizedösszeírásokat említhetjük, mert ezeket járásonként végezték.
Az egyházi tizedet gyakran nemesek bérelték, majd a 16. század második felétől jelentős mértékben megnövekedett a kamara ilyen irányú tevékenysége. Ebből igyekeztek finanszírozni a végvári rendszer fenntartását: így pl. a váradi vár élvezte Bihar és Közép-Szolnok vármegye dézsmajövedelmét.[15] A dézsmajegyzékek fontos történeti statisztikai, gazdaságtörténeti források,[16] ugyanakkor feltüntetik a közigazgatási egységeket is, ezért a forráshiányos területeken a járási beosztás meghatározásához is hozzájárulnak. A portaösszeírások járásonként tüntetik fel a településeket, ahol a portaszámok birtokosok szerint következnek.
Nemcsak megyei, hanem országos szinten is oly nagymértékű forráspusztulás ment végbe a 16–17. század folyamán, hogy csak 1552-ből maradt fenn olyan teljes adatsor,[17] amely alapján lehet rekonstruálni a járásokat. Az összeírásban szerepel néhány olyan település, ami a megyehatár közelében feküdt, s hovatartozása nem volt egyértelmű. Ezek között kell megemlíteni Szabolcs felől Debrecen környékét, Szovátot, Vámospércset, Püspökladányt. Békés és Zaránd megyei helységeket, illetve egy-egy falut Heves, Közép- és Külső-Szolnok, Kraszna megyéből.[18] Az összeírásban az egyes járásokat (districtus) a szolgabírók nevével jelölték, ami általános szokás volt évszázadokon át, mint pl. Szabolcs vármegyében.[19] Az 1552. évi adatokat ábrázoló térképen látszik, hogy ekkor a járások Nyugat-Keleti irányban húzódnak. Az összeírásban szereplő települések listáját a Függelék I/1. tartalmazza.
Bihar vármegye 1552-ben (Térképmellékletek I/1.)
A megye területén négy tömbben, szinte sávszerűen egymás alatt elhelyezkedő közigazgatási egységet találunk. Ezeket összevetve a települési vidékekkel[20] arra a következtetésre jutunk, hogy az 1552. évi járások határai a települési vidékek határaival (amiket a földrajzi környezet is befolyásolt) esnek egybe úgy, hogy több vidék alkot egy-egy járást. Így Sasi Ferenc járásába esik az Érmellék-Középnyír-Cserhát vidék, ami a megye legészakibb részeit jelenti. Szarvadi Ferencébe a Rétköz, Sárrét és Kiskalota, valamint a Rézalja tartozott, Márkus Andráséban feküdt a Nagykeresér, a Mezőség és a Sebes-Körös – Hollód-patak közti terület, míg Bencs Tamás járásának területe a Béli-hegyvidék, a Fekete-Körös völgye, valamint a belényesi hegyvidék területe.
A 16. század második feléből származó töredékes bihari dézsmajegyzékekből is megállapítható, hogy a 16. század második felében jelentős közigazgatási változás történt. Békés megye hódoltsági területté vált, kivéve Balkány, Csépány, Dévaványa, Ecseg, Füzesgyarmat, Károly, Nagyharang és Simasziget településeket, amiket Bihar megyéhez csatoltak. Az 1587–1588. évi[21] – teljes megyére vonatkozó – adatsorokból kitűnik, hogy a korábbi négy járás (districtus) helyett az alábbiak jöttek létre: Közép-Kalota, Nagy-Kölesér, Kis-Kölesér, Kis-Kalota, Közép-Nyír, a Debrecen, Érmelléke, Belényes, Telegd, valamint Két-Körösköz; amiket hatalmas területük miatt már ekkor is aljárásokra (pars) tagoltak.[22] Az egyes járásokhoz tartozó települések listáját a Függelék I/2. tartalmazza.
Bihar vármegye 1588-ban (Térképmellékletek I/2.)
Látszik tehát, hogy ekkor földrajzi- és helynevekkel jelölték az egyes egységeket. Fontos megjegyezni, hogy az Érmelléke nevet viselő egység két aljárását Alsó- és Felső-Cserhát járás néven is említik 1599-ben.[23] Mindez a rendszer képlékenységét jelzi. A közigazgatás közel sem egyszerű voltára az is utal, hogy 1600-ban „Pertinentia Belényes”, azaz Belényes tartozékai néven két adózási egységet is találunk. A szakirodalomban „kerületnek” nevezett részt kilenc magyar falu alkotta, ugyanakkor ilyen néven írták össze a vlach falvakat is. Mindkét összeírásban Belényest nevezik meg központként. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a magyar falvakban mezőgazdaság a jellemző (itt 9 faluról van szó), míg a 68 román faluból mindössze háromban jegyeztek fel mezőgazdasági tevékenységet.[24] A 16. század második felének bihari adatait összevetve, szembetűnő a pusztulás mértéke: a Rétközben 1587-ben még 34 települést írtak össze, amiből a néhány év alatt többször is megismétlődő tatár hadjárat után mindössze egy maradt lakott hely. A megye déli részein pusztává váló területet később román telepesek ülték meg, a Debrecentől délre eső részeken jöttek létre a bihari kishajdú városok.
Bihar vármegye 17. századi közigazgatási viszonyait nagyrészt homály fedi. A török hódoltság alá került vármegyék közül több másik törvényhatóság területén ülésezett, így pl. Bihar megye közgyűléseit a somlyai várban tartotta.[25] Az erdélyi Liber Regius-okban ugyanezen század évtizedeiben a bihari adományokban folyamatosan előfordul a districtus kifejezés, ami a román települési vidékeket takarja. Legtöbbször a belényesi kerületet említik, ami 1569 és 1659 között lelhető fel az erdélyi Királyi Könyvek lapjain. Ezek közül érdekes az 1569. évi bejegyzés, amiben János Zsigmond kinevezi Baxa Boldizsárt, Megyessy Istvánt és Lászlót a belényesi kerület vajdáit. Ekkorra úgy tűnik megszilárdultak a feladatköreik, legalábbis erre utal a megszokott formula használata, hogy azokkal a „jogokkal, szabadságokkal, mentességekkel, előjogokkal” élhetnek, ami a vajdákat régtől megilleti.[26] Említik még a váradi kerületet 1602-ben,[27] Nicodin András Bihar megyei szolgabírónak a papmezei kerületben fekvő birtokát 1615-ben,[28] valamint 1653-ban a széplaki kerületben fekvő Forrófalvát.[29]
Bihar megye Várad eleste után mintegy harminc évre török fennhatóság alá került. A megyeszékhely visszafoglalása után készült első, 1692. évi összeírásnak – ami eredetiben a bécsi Staatsarchiv anyagában lelhető fel – több tanulsága is van.[30]
Néhány alkalommal teljesen elpusztultnak ír olyan településeket, amik előtte, illetve utána néhány évvel jelentős mennyiségű adót fizettek. Jellemző, hogy pl. Komádi menekült lakosait Derecskén írták össze, ugyanakkor Sass mezőváros népességét Kabán. Előbbi esetben a közelmúltban (1 éve) menekülőkről van szó, míg utóbbinál már mintegy másfél évtizede bekövetkezett változásról értesülünk. Ismerve a megye földrajzi adottságait, nyilvánvaló, hogy a „teljesen elpusztult település” kategória sok esetben magára a településre vonatkozott és nem az elmenekült népességre.[31] Ehhez hasonló migrációnak lehetünk tanúi, amikor a Rákóczi –szabadságharc után a Károlyiak nagy birtoktesteket szereznek Szatmárban, s a növekvő terhek elől nagyszámú népesség menekült át Biharba könnyebb adóterhek reményében a kishajdú városokba, ahogy erre több összeírás is utal.[32] Az összeírásban szereplő települések listáját a Függelék I/3. tartalmazza.
Bihar vármegye 1692-ben (Térképmellékletek I/3.)
A helynevek kutatása szempontjából lehet érdekes a települések névalakjának lejegyzése.[33] A településnevek kiejtés utáni, gyenge fonetikai rögzítése alapján sejthető, hogy az összeírást nem magyar ajkú biztosok készítették. Persze itt elmondhatjuk, hogy később a magyar conscriptorok is hangzás után jegyezték le fonetikusan a román falvak neveit, mint pl. Dzsoszán-Forró, Pantalest, Ciganyesd, vagy érdekes módon házasították a magyarral, mint pl. az Alsó- és Felső Feketevölgy falu nevét rendszeresen Alsó- és Felső-Válenyegra formában írták le.[34]
A korábbi szakirodalom ismerve az 1552. évi összeírásban szereplő négy járást, úgy vélekedett, hogy Biharban a vármegyei szervezet „túlélte a nagy pusztulást”, hiszen 1692-ben is négy, jól körülhatárolható járást jegyeztek fel.[35] Ezek a – számmal jelölt – járások azonban teljesen más területet fednek le, mint a 16. században, inkább előrevetítik a 18. századi beosztást. Különbség a megye déli részén tapasztalható, ahol a későbbi Szalontai és Belényesi járás területét együtt vették számba. Az egyes járások összeírását a legnépesebb településen kezdték meg, de csak az I. járásban tüntetik fel a két szolgabíró lakhelyét, mégpedig Diószegen, így a szokásjog alapján ez lehetett a járás székhelye.[36]
A 18. század elején a Rákóczi Ferenc mozgalmát követő országgyűléseken hozott törvények az országos szintű igazgatás újjászervezése mellett előrevetítették a megyék megújulását is.[37] Így történt Biharban is, ahol a járási rendszerben is komolyabb változásokat eszközöltek, amelyek alapvetően meghatározták a közigazgatást a 19. század közepéig.[38] Ebből az időszakból már a vármegyei levéltárban is számos forrás maradt fent, ami alapján jól rekonstruálható a közigazgatási beosztás. Ezek közül elsősorban az adóösszeírásokat kell megemlíteni.[39] A közigazgatási feladatok ellátása során jelentkező nyomást enyhítendő, az 1700-as évektől kezdve a hatalmas területű Belényesi járást Szalontaira és Belényesire osztották.[40] A század folyamán ezután tehát öt járás létezett: Sárréti, Érmelléki, Váradi, Belényesi és Szalontai. Bihar vármegye 1767-ben összeírt településeinek listáját a Függelék I/4. tartalmazza.
Bihar vármegye 1767-ben (Térképmellékletek I/4.)
Itt kell megemlíteni a Váradi járás területén kialakult sajátos közigazgatási képződményt, a Báródsági nemes kerületet,[41] amely egy középkori birtokadomány sajátos felosztódásának következményeként jött létre, és aminek a jogi alapját I. Mátyás király adománylevele teremtette meg. Egészen érdekes módon a Venter atyafiak birtokadományából alakult ki végül a báródsági nemes kerület, akinek lakói a vizsgált időszakban részben ennek a családnak a leszármazottai és rokonai voltak.[42] A 18. század végére megszilárdult a kerület szervezete, aminek élén a főkapitány állt. Területén négy alhadnagyi szék volt, külön tisztviselőkkel.[43]
Jelentősebb – ám csak néhány évig tartó változást – II. József közigazgatási reformja hozott. Ez alapján a nemesi vármegyék helyett központilag irányított megyékből álló kerületi rendszer jött létre. Az 1785-ben életre hívott – területileg a második legnagyobb – Nagyváradi Kerületet Arad, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád és Szabolcs megyék területe alkotta. Összesen két szabad királyi város (Debrecen, Nagyvárad), 65 mezőváros, 778 falu tartozott hozzá.[44]
A 19. század első fele sem hozott jelentős változást, csupán kisebb területi módosítást rögzített az 1827. évi XXXIV. törvénycikk, ami kimondja, hogy „Acsád helység Szabolcs vármegyébe, Mihályfalva községnek pedig mintegy ötödrésze, mely eddig Szabolcs vármegyében feküdt, Bihar vármegyébe kebeleztetett.”[45] Bihar vármegye 1828-ban összeírt településeinek listáját a Függelék I/5. tartalmazza. A szabadságharc bukása után Biharban is katonai közigazgatást vezettek be, amit a Bach-rendszer váltott fel.
Bihar vármegye 1828-ban (Térképmellékletek I/5.)
Hajdú vármegye egészen sajátos képződménye volt a magyar közigazgatásnak, amennyiben területét Szabolcs vármegyéből hasították ki és kezdetben nem megyei, hanem kiváltságolt kerületként funkcionált, s csak a polgári átalakulás során szervezték megyévé a 19. század utolsó negyedében. A Hajdú kerület kialakulása azért is érdekes, mert bár a magyar közigazgatásban több – a vármegyei rendszerbe nem közvetlenül illeszkedő – közigazgatási egység is létezett, a hajdúvárosok viszonylag kései kialakulása és fejlődése egyedi utat járt be.[46]
Szabolcsban – Bihar megyéhez hasonlóan – a rovásadó összeírásokban a 16. század közepén és a 17. elején is sorszámmal különböztetik meg a négy járást (processus primus, secundus, tertius, quartus), megadva a szolgabíró nevét is. A tizedjegyzékekben már a 16. század közepén (a 17. században is) négy földrajzi névvel nevezett (Nagykállói, Kisvárdai, Nádudvari és Dadai) járást említenek. A későbbi hajdúvárosok közül az 1549. évi tizedjegyzékekben az első (Dada) járásban írták össze: Dorogot, Nánást, Pródot, a másodikban (Nádudvar): Vámospércset, Szoboszlót, Videt, Hatházat, és Böszörményt.[47] Az 1556. évi dézsmajegyzékben Böszörmény, Vid és Hatház a Kállói, Nánás és Polgár (részben) a Dadai, Szoboszló (és részben Polgár) a Nádudvari járásban került összeírásra.[48]
Köztudott, hogy a hajdútelepítések kezdete Bocskai István nevéhez fűződik. Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány 1613-ban adott ki a hajdúvárosok belső igazgatására vonatkozó utasítást.[49] Kiváltságaikat a városok igyekeztek megtartani, s nem ismerték el Szabolcs vármegye fennhatóságát sem.[50] Ezután egy olyan évszázad következett, amiben a városok a közös törekvéseiket együttesen igyekeztek sikerre vinni, 1696-tól kerületi statútumokat hoztak,[51] 1708-ból közös pecsétjüket is ismerjük.[52] II. József közigazgatási reformja következtében a Hajdú kerületet mint ötödik járást, Szabolcs vármegyéhez csatolták, ami a Nagyváradi kerület része lett.[53] Végül mégis siker koronázta törekvéseiket, hiszen a 18. század végén önálló törvényhatóságként vehettek részt az országgyűlésen, s vállalhattak szerepet a magyar reformmozgalomban. A Hajdú kerület belső felosztását alapvetően a városok közigazgatási határai szabták meg, járások csak a megye megszületését követően alakultak ki.
A hatalmas Bihar vármegye külső határa lényegében nem változott évszázadokon keresztül. Mai ismereteink szerint a közigazgatási határok – amiket a 16. század közepétől rekonstruálhatunk – a 18. század elejéig többször változtak, ezután a vizsgált korszak végéig a járások határai állandósultak. Szabolcs megyében Bocskai hajdútelepítései nyomán létrejöttek a hajdúvárosok, amelyek hosszas küzdelem után önálló törvényhatósággá – kerületté – szerveződtek, amiben a közigazgatási határokat a megyerendszer megszületéséig az egyes települések határai alkották.
[1]A kapubástya alatt lévő „erős bolt pedig és az előtt más egy bolt is rakattatván… conservatóriumul, levéltartó házul fordíttattak vala.” Szalárdi János siralamas magyar krónikája. Sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Szakály Ferenc. Bp., 1980. 297–298.
[2]A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában (a továbbiakban MNL HBML) a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek 1689-től, a közgyűlési iratok 1692-től alkotnak folyamatos sorozatot. MNL HBML IV. A. 1/a., 1/b.
[3]Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon. „Honoris causa” Tanulmányok Engel Pál emlékére. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 40.–Annalecta Mediaevalia 3. Szerk. Neumann Tibor és Rácz György. Bp.–Piliscsaba, 2009. 487–518.
[4]C. Tóth Norbert: A világi igazgatás Magyarországon a Zsigmond-korban, különös tekintettel Veszprém megyére. Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. Szerk. Hermann István és Karlinszky Balázs. Veszprém, 2010. 321.
[5]Jelen munka nem tér ki részletesen a szolgabírók feladataira, a rájuk vonatkozó jogszabályokra stb. Röviden összefoglalva ld. Osváth Gyula: A vármegyei autonómia és a vármegyei tisztviselők 1848 előtt. Bp., 1911. 105–110.
[6]C. Tóth Norbert: Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban. Nyíregyháza, 2008. 26.
[7]Uő: Lehetőségek és feladatok a középkori járások kutatásában. Századok, 141. (2007) 2. sz. 405–406.
[8]A jegyzőkönyvek és iratok 1712-től folytatódnak. MNL HBML IV. A. 1/a., 1/b.
[9]Uo. IV. A. 4/b. 1–7. k.
[10]A vizsgált korszakunkra vonatkozó eddigi ismereteket nagy vonalakban összefoglalta Szilágyi Ferenc: Közigazgatás a Partiumban. A honfoglalástól napjainkig. Nagyvárad, 2013. 45–50.
[11]Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp., 1940. 30.
[12]Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp., 1988. 475.
[13]Uo. 476–479.
[14]1299: „comes curialis Bihoriensis et quatuor iudices nobilium” Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban DL) 40257., 1341: „comes Bihoriensis et quattuor judices nobilium” DL 40859., 1445: „vicecomes et quatuor judnobilium” DL 13871., 1495: „vicecomes et quatuor judlium” DL 82089., 1514: „vicecomites et quatuor judlium” DL 73361. Érdekes megjegyezni, hogy ezeken az okleveleken címeres pecsétnyomatokat láthatunk, miközben pl. Szatmár vármegyéből már 1468-ból is ismerünk olyan dokumentumot, amit a négy szolgabíró betűkkel ellátott pecsétnyomóval hitelesített, mégpedig olyan formában, hogy az egymás mellé nyomott pecséteken lévő betűk kiadták a COMITATUS SZATMAR, azaz a Szatmár vármegye feliratot. Bihar vármegyében erre adat csak a megyei törvényszék esetében és csak jóval későbbről maradt fenn. A 20. század elején Osváth Lajos, Bihar vármegye főlevéltárnoka egy, a levéltárban bemutatott 17. századi oklevél pecsétlenyomatairól készített viaszmásolatok alapján. Arhivele Naţionale ale României Direcţia Judeţeană Bihor – Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Igazgatósága. Fond Nadányi Zoltán.; Bujor Dulgău: Sigiliile instituţiilor sătmărene din secolele XVI–XIX. Satu Mare, 1997. 290–291.
[15]N. Kiss István: 16. századi dézsmajegyzékek (Borsod, Heves, Bereg, Bihar és Közép-Szolnok megyék). Bp., 1960. 5.
[16]Ila Bálint: A dézsmajegyzékek, mint a történeti statisztika forrásai. A történeti statisztika forrásai. Bp., 1957. 94–113.
[17]Hegyvidéki uradalmak esetében többször csak az uradalmi központ szerepel a falvak felsorolása nélkül (Belényes, Bél, Cséke, Feltót, Lakság, Margitta, Nagykaránd, Szalárd, Széplak). A conscriptio jellegéből adódóan nincsenek feltüntetve a báródsági kerület nemesi falvai. MNL HBML XV. 31/i. 1. tekercs. Conscriptio portarum. Com. Bih. 1552. Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. Bp., 1990. 191.
[18]Uo. 191.
[19]Vö. a Szabolcs megyei összeírásokkal. MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára. IV. A. 1. Fasc. 28. No. 8. 1610.
[20]Jakó: i. m., 29.
[21]MNL HBML XV. 31/i. 38. tekercs. Conscriptio decimarum. Com. Bih. 1583–1600.
[22]N. Kiss: i. m., 650.
[23]Sőt az 1587. évi összesítő jegyzéknél az Érmelléke járáshoz készült kiegészítő összeírásban is az Alsó- és Felső-Cserhát név szerepel. N. Kiss: i. m., 693–695., 877–879.
[24]Uo. 897. Jakó: i. m., 171.
[25]Steiner Gyula: A vármegyei közigazgatás múltja és jelene. Nyitra, 1908. 33. 1. jegyzet.
[26]A dokumentumból kiderül, hogy a vajdákat korábban a váradi püspökök nevezték ki, s hogy a hivatal örökletes volt, a kerület pedig a váradi várhoz tartozik. Az erdélyi fejedelmek oklevelei (1560–1689) Erdélyi Királyi Könyvek (a továbbiakban EKK). DVD-ROM. Bp., 2005. Szerk. Gyulai Éva. 6. k. 140b–142b.
[27]EKK 33. k. 141–141b.
[28]EKK 11. k. 240b–241.
[29]EKK 29. k. 236–237.
[30]Fotómásolata MNL OL U 44. Közli Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében (1692). Bp., 1943.
[31]Derecskén írták össze a tépei lakosokat is, ami nyolc évvel korábban pusztult el. Mezősi: i. m., 60., 78.
[32]MNL HBML IV. A. 1/b. 637. cs.
[33]A középkor helynévanyagát feldolgozta Rácz Anita: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata. Debrecen, 2005. Uő: A régi Bihar vármegye településneveinek történeti-etimológiai szótára. Debrecen, 2005.
[34]Ld. pl. az úrbéri tabelláknál. MNL HBML IV. A. 1/d.
[35]Mezősi: i. m., 228.
[36]Uo. 229.
[37]A vármegye az eseti statútumalkotás mellett 1745-ben átfogó szabályrendeletet fogadott el, amiben 61 szabályrendelet született a közigazgatás, igazságszolgáltatás, adózás, valamint a katonai terhek viselése tárgyában. Bihar vármegye statútumai (1757). Összeállította, a szöveget gondozta és a bevezető tanulmányt írta: Szálkai Tamás. Hajdú-Bihari Levéltári Füzetek 5. Debrecen, 2012. 4–5., 11.
[38]Ld. a vonatkozó térképeket: Térképmelléklet I/4., I/5.
[39]MNL HBML IV. A. 4/b.
[40]MNL HBML IV. A. 4/b. 6. k.
[41]19. századi történetét áttekinti Nyakas Miklós: Eltűnt iratok nyomában. Egy hajdanvolt kiváltságolt kerület a Báródság. Studia Oppidorum Hajdonicalium. Hajdúböszörmény, 2001.
[42]A kora újkorban több családnak is volt itt nagyobb birtoka. Vitéz János kérésére a (Bihar megyei) csanádi Venter István, másik István, János, László, Miklós, másik Miklós és Péter oláh nemeseket megerősítette korábbi birtokaikban (Csanád, Magyarbáród, Cséklyepataka, Kornicel, Disznópataka és Nagypatak) 1465. május 29. MNL OL DL 36885.
[43]Nyakas: Eltűnt iratok nyomában, 16–20.
[44]H. Balázs Éva: A nyolcvanas esztendők dilemmája. Magyarország története 4/2. Főszerk. Ember Győző–Heckenast Gusztáv. Bp., 1989. 1084–1088.
[45]Corpus Juris Hungarici–Magyar Törvénytár. CD-ROM. Szerk. Pomogyi László. Bp., 2000. 1827. évi XXXIV. tc.
[46]Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulása és korszakai. Vármegyék és szabad kerületek I-II. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei 27. Szerk. Radics Kálmán. Debrecen, 2001. 85.
[47]MNL HBML XV. 31/i. 3. tekercs. Conscriptio portarum. Com. Szab. 1549. Közli Mező András: Szabolcs megye a XVI. század közepén. Szabolcs-szatmári Szemle, XX. (1985) 4. sz. 72–106.
[48]Balogh István: Szabolcs megye dézsmajegyzéke 1556-ból. A Jósa András Múzeum Évkönyve, I. (1958) 144–167.
[49]MNL HBML IV. A. 502/h. 1. d. Fasc. VII. No. 58.
[50]MNL SzSzBML Acta pol. 1614. Fasc. 32. No. 49.
[51]Nyakas Miklós: Hajdúkerületi statútumok 1696/98–1844. Studia Oppidorum Haidonicalium. Hajdúböszörmény, 2003.
[52]Szálkai Tamás: A hét hajdúváros címeres pecsétváltozata (1708). A hajdúk és a Hajdú kerület címeres kiváltságlevelei (1605, 1606, 1838). Szerk. Csáky Imre. Nyíregyháza, 2013. 59.
[53]H. Balázs: i. m., 1085., 1088.