Bevezetés

A tanulmányban a címben említett három (vár)megye járásokra való felosztását mutatjuk be törvényhatóságonként külön-külön, és a Bihar vármegyére vonatkozó részt még tovább tagoltuk egy-egy jelentősebb változást hozó, kisebb-nagyobb korszakra. Szakaszonként két-három térkép[1] és függelék (településlista) is csatolva lett a tanulmányhoz, hogy szemléltetni tudjuk a leírtakat és pontos képet adjunk arról, mely település mely járáshoz tartozott az adott időszakban.

Minden egyes függeléknél le vannak hivatkozva az adott településlistához feldolgozott források, így a tanulmányban már csak akkor találhatóak erre utalások, ha az adott időszakhoz további forrásokat használtunk fel.

A településlisták tartalmazzák a helységek járásonkénti beosztását, és néhány esetben – ha ezt a forrásokból egyszerűen meg lehetett állapítani –, további tagolódások (szakaszok, jegyzői körök, stb.) is bemutatásra kerültek. A települések neveinek olvasata Gyalay Mihály „Magyar igazgatástörténeti helységnévlexikon” (Budapest, 1989.) című műve alapján került megállapításra, úgy hogy több esetben az adott időszakra vonatkozó forrásokban nem is szerepelt a kiválasztott változat. Néhány esettől eltekintve, a különböző listáknál ugyanazt az olvasatot használtuk, kivéve, ha a település nevét megváltoztatták (pl. Grujlung – Hosszúliget), egy taggal bővítették (pl. Szentimre – Hegyközszentimre) vagy csökkentették (pl. Bagó-Sáránd – Sáránd). Bihar vármegye 1884 és 1920 közötti időszakot felölelő településlistáján a 20. század elején, az Országos Törzskönyvi Bizottság által megállapított elnevezések zárójelben szerepelnek az olvasat mellett, ha azok nem egyeznek meg.

A helynévkutatás segítése végett a településlistákhoz felhasznált források nagy részéből kiírtuk a különböző névalakokat (azokat amelyekből nem, azt az elkövetkezőkben jelölni fogjuk). Felsoroltuk az egybeírt, a különírt, a kötőjellel és a rövidítve használt változatokat, különbséget tettünk a rövid és a hosszú magán- és mássalhangzók, a régi és a mai helyesírás között. Szerepel a listán akkor is, ha csak egy betű az eltérés, vagy ha egyértelmű, hogy véletlenül elírták. Ezáltal szerettük volna szemléltetni az írásmódban megfigyelhető következetlenséget.

A fentebb leírtakon kívül még a következőkre találunk adatokat a mellékelt településlistákban: a települések típusaira (1872-től), a megyék és járások székhelyeire, kis- és nagyközségi közös tanácsok központjaira (1970 és 1983 között) és az adott időszakban bekövetkezett közigazgatási és területi változásokra.

Annak ellenére, hogy a források többségéből megállapítható lett volna, a helységekhez tartozó pusztákat (külterületi lakott helyek, melyeket az összeírások és az adók kivetése miatt tartottak számon) nem tartalmazzák a településlisták. Ez már egy aprólékosabb, minden egyes településre kiterjedő kutatást kívánt volna, hiszen sok forrásban nem volt felsorolva az összes puszta, csak a legfontosabbak. Ha a kutatott forrás mégis tartalmazta a puszták többségét, akkor is előfordultak hiányosságok, vagy pedig nem helységenként voltak megadva, hanem jegyzői körönként, járásonként összesítve. Ráadásul néhány puszta más-más időszakban más-más településhez tartozott.

Azonban a helységek között mégis találunk egy-két pusztát: egyesek önálló községek voltak, és már csak a nevükben őrizték a korábbi állapotukra utaló jelzőt (pl. Pusztabikács, Pusztahodisel, Pusztatold később Told), míg másokat egyes esetekben önálló községként kezeltek, és egy idő után azzá is váltak (pl. Erdőgyarak puszta, Feketeerdő puszta).

Az 1850–1983 közötti bő százharminc év alatt jóval több átalakítást hajtottak végre a (vár)megyék járási beosztásán az azt megelőző évszázadokhoz képest. A szabadságharc leverését követő évtizedekben a kor követelményeinek és az egyre bürokratikusabb rendszernek próbálták megfeleltetni Bihar vármegye járási beosztását, majd egy viszonylagos nyugalomban eltelt harminc év után Magyarország területének folytonos módosítása következtében változott a határ menti vármegye közigazgatása. 1876-ban a Hajdúkerületből, Debrecen szabad királyi városból és a környező vármegyék településeiből létrehozták Hajdú vármegyét. A tanácsrendszer bevezetését megelőzően, 1950-ben pedig a két korábbi vármegyét Hajdú-Bihar néven egyesítették, mely megyében a kezdeti hét járást fokozatosan háromra csökkentették. Az 1984. január 1-vel megszüntetett járásokat majdnem 30 év múlva, 2013. január 1-én állították vissza, Hajdú-Bihar megyében tíz került kialakításra.

Észak- és Dél-Bihar vármegyék 1850–1860

A Habsburg Monarchiában az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését és a megtorlásokat követő hatalmi harcokban az abszolutizmus hívei felülkerekedtek a birodalom alkotmányos átalakítását szorgalmazókon, a centralista irányzatok pedig a föderalista elképzeléseken. A megerősödött hivatalnoki és katonatiszti kar irányításával a korábbinál jóval bürokratikusabb rendszer épült ki.[2]

A közigazgatás átszervezése természetesen nem ment egyik napról a másikra, hiszen az évszázadokon keresztül folyamatosan kialakult rendszert próbálták a kor igényeinek megfelelően átalakítani, szinte teljesen megváltoztatni. A vizsgált évtizedben végig napirenden voltak a kisebb-nagyobb „reformok”: voltak olyan intézmények, testületek, amelyek többszöri átalakítás után nyerték el végső formájukat, és voltak olyan rendeletek, intézkedések, amelyek rövid időre vagy egyáltalán nem léptek életbe.[3]

Az országot még 1849-ben koronatartományokra osztották: Magyarországra, Erdélyre, Horvát-Szlavónországra, a Határőrvidékre, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság elnevezésű koronatartományra. A magyar anyaországot további öt kerületre bontották, élükön egy-egy kerületi főispánnal, akik székhelye Pest-Budán, Pozsonyban, Sopronban, Kassán és Nagyváradon volt.[4]

A korszak első, valószínűleg nem vagy csak rövid ideig bevezetett megyei közigazgatási beosztása az 1849. év végére és az 1850. év elejére esett. Ekkor a Nagyváradi cs. kir. kerülethez tartozó Bihar vármegyét (területe megegyezett az 1850–1854 közötti Felső- vagy Dél-Bihar vármegyével) további két alkerület, a Bihar-Nagyváradi és Belényes-Nagyváradi alkotta. Az előbbihez a Gyapjui, a Sarkadi, a Szalontai és a Béli szakasz, míg az utóbbihoz a Magyarcsékei, az Élesdi, a Belényesi és a Vaskohi szakasz tartozott.[5] A szakaszok elnevezése szintén megegyezett az 1850–1854 közötti Felső- vagy Dél-Bihar vármegye járásainak elnevezésével, viszont területeikben már kisebb-nagyobb eltérések voltak. Előfordult olyan is, hogy egyes települések területe nem volt kapcsolatban azoknak a szakaszoknak a területével, amelyekhez tartoztak.[6]

1850-ben a kialakított 45 vármegye közül Szatmár, Szabolcs, Alsó-Bihar, Felső-Bihar, Arad, Békés és Csanád tartozott a Nagyváradi kerülethez. A vármegyéket megyefőnökök irányították, Alsó-Biharnak a székhelye Debrecenben, Felső-Biharnak Nagyváradon volt. Különös módon Szabolcs vármegye főnöki székhelye is Debrecenben volt.[7] Az ekkor létrehozott 265 járásból pedig a Mezőkeresztesi, a Derecskei, a Bihari, a Margittai, Diószegi és a Vámospércsi alkotta Alsó-Bihar vármegyét,[8] a Gyapjui, a Sarkadi, a Szalontai, a Béli, a Belényesi, az Élesdi, a Magyarcsékei és a Vaskohi Felső-Bihar vármegyét[9]. Területeik nagyjából a következőképpen alakultak: a régi Bihar vármegyét Nagyvárad felett nyugat-keleti irányban kettéosztották, és Alsó-Biharhoz hozzácsatolták a Vámospércsi járást.[10]

Észak- és Dél-Bihar (Alsó- és Felső-Bihar) vármegyék 1850–1854 (Térképmellékletek II/1.)

Az 1850 és 1854 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/1. Függelékben[11] is megfigyelhetjük. A járásokat további egy-három szakaszra osztották,[12] melyek közül az elsőt a járás élén álló főszolgabíró irányította, míg a többit az alszolgabírók. Még ebben az időben is élt az a feudáliskori szokás, hogy a járások és szakaszok székhelye megegyezett a fő- és alszolgabírók lakhelyével, vagyis ha azok személye változott, a székhely is változott[13] (pl. 1850-ben a Vámospércsi járásnak Sámson volt a székhelye, a Biharinak Nyüved[14]).

A hatékonyabb szervezés és a költségek elosztása végett a településeket (a mezővárosokat és falvakat is) és a pusztákat jegyzői körökbe szervezték.[15] A jegyzői körökbe általában kettő-nyolc helység tartozott, de a nagyobb vagy a több pusztával rendelkező települések önmagukban is alkothattak egy-egy jegyzői kört.

A vizsgált időszakban két kisebb területi változás történt. Az egyik, hogy az 1850. év elején Kövesd és Cigányfalva helységeket a Felső- vagy Dél-Bihar vármegyei Élesdi járástól átcsatolták az Alsó- vagy Észak-Bihar vármegyei Bihari járáshoz. A két falu neve még egy-két év múlva is olvasható volt az Élesdi járás ház- vagy földadó kivetési lajstromain, de vagy lehúzták őket, vagy egyszerűen nem írtak semmilyen adatot melléjük.[16] A másik, hogy Borz községet a Belényesújlaki jegyzői körtől (Belényesi járás) az Urszádi jegyzői körhöz (Béli járás) csatolták.

Alsó- és Felső-Bihar vármegyéket kis idő után elkezdték Észak- és Dél-Biharnak is nevezni, majd rövidesen már csak az utóbbi névhasználatot engedélyezték. Ez nehezen ment át a köztudatba és a mindennapos névhasználatba, ezért 1854. június 14-én ismételt rendeletet[17] kellett kiadni a két vármegye elnevezéséről és a régi elnevezések eltörléséről.

1850–1854 között a jogszolgáltatást megyei és járási szinten elválasztották a közigazgatástól,[18] és a megyei törvényszékek illetékességi területe nem mindig egyezett meg a vármegyékével. Jól látszik ez a Debreceni Megyei Törvényszék és Alsó- vagy Észak-Bihar vármegye esetében, ugyanis a vármegye fentebb bemutatott járási beosztásával szemben a törvényszéket a következő járásbíróságok alkották: a Debreceni, a Derecskei, a Székelyhídi első osztályú és a Szoboszlói, a Püspökladányi, a Vámospércsi másodosztályú járásbíróságok[19] (majdnem megegyezett az 1854–1860 közötti Észak-Bihar vármegyével). Az egyazon területen működő járás és járásbíróság nemcsak elnevezésében különbözhetett (pl. Diószegi járás – Székelyhídi Járásbíróság), hanem a hozzájuk tartozó települések sem egyeztek meg teljesen (pl. a Derecskei járáshoz, de a Székelyhídi Járásbírósághoz tartozott Monostorpályi és a Diószegi járáshoz, de a Derecskei Járásbírósághoz tartozott Pocsaj).[20]

A járásokat a közigazgatási fő- és alszolgabírók, a járásbíróságokat a törvénykezési fő- és alszolgabírók irányították.[21] Az utóbbiak feladat volt a jogszolgáltatás, az előbbiek teendői közé pedig a következők tartoztak: adóügy, utak, közmunka, egészségügy, politialis (rendőri), úti levelek, iskola, mértékek, vásárok, vám, posta, katona, előfogati utalvány, takarék magtár és alapítvány[22].

Az 1850-ben kialakított közigazgatási rendszeren folyamatosan kisebb módosításokat végeztek és nagyobb változtatásokat terveztek – egyelőre csak papíron. Már 1851 áprilisában megszületett Dél-Bihar vármegye „végérvényes” felosztása a következő járásokra: Nagyváradi, Élesdi, Magyarcsékei, Belényesi, Vaskohi, Tenkei, Szalontai és Cséffai.[23] Ebben a be nem vezetett rendeletben már pontosan kijelölték a járások székhelyeit, mégpedig a névadó településeket. Azonban a több helyen is felmerülő változtatási igény miatt végül elvetették ezt a tervezetet.

A négy-öt évig tartó „kísérletezgetéseknek” 1854 elejére lett vége: még 1853. január 10-én a kerületi kormányzatokat helytartósági osztályokká alakították át,[24] ezután a vármegyék számát 43-ra, a járásokét 244-re csökkentették[25]. Az 1854-ben újonnan létrehozott járásokban a közigazgatás és a jogszolgáltatás alsó fokon történő újraegyesítésével vegyes szolgabírói hivatalokat létesítettek.[26]

A több ütemben végrehajtott átalakítások a két Bihar vármegye területét és járási beosztását is jelentősen módosították. Észak-Biharé a következőképpen alakult:

- Diószegi járás: a korábbi Diószegi és Vámospércsi (néhány község és puszta kivételével) járásokból;

- Derecskei járás: a korábbi Derecskei járásból, néhány községből a korábbi Szoboszlói és Püspökladányi járásokból;

- Püspökladányi járás: néhány község kivételével a korábbi Püspökladányi és Szoboszlói járásokból;

- Debreceni járás: a korábbi Böszörményi járásból, néhány községből és pusztából a korábbi Vámospércsi járásból;

- Dorogi járás: a korábbi Nánási járásból.[27]

Dél-Biharé az alábbiak szerint nézett ki:

- Nagyváradi járás: néhány község kivételével a korábbi Gyapjui járásból, néhány községből a korábbi Magyarcsékei és Mezőkeresztesi járásokból, több községből és pusztából a korábbi Bihari járásból;

- Ártándi járás: egy község kivételével a korábbi Mezőkeresztesi járásból, néhány községből a korábbi Bihari járásból;

- Margittai járás: a korábbi Margittai járásból, több községből és pusztából a korábbi Bihari járásból;

- Élesdi járás: a korábbi Élesdi járásból, néhány községből a korábbi Magyarcsékei járásból;

- Belényesi járás: a korábbi Belényesi és Vaskohi járásokból, néhány községből és pusztából a korábbi Béli járásból;

- Tenkei járás: néhány község és puszta kivételével a korábbi Béli és Magyarcsékei járásokból, néhány községből a korábbi Szalontai és Gyapjui járásokból;

- Szalontai járás: a korábbi Szalontai (néhány község kivételével) és Sarkadi járásokból.[28]

Dél-Bihar vármegye területe a régi Bihar vármegye területét fedte le az észak-nyugati részek kivételével, míg Észak-Bihar vármegye területének nagy része Szabolcs vármegyétől került át, kiegészítve az észak-nyugati részekkel.[29] Mindkét törvényhatóságnak megmaradt a székhelye (Debrecen és Nagyvárad), és a járásoknak is állandó központjuk lett, mégpedig névadó településeik.[30]

Az 1854 és 1860 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/2. Függelékben[31] is megfigyelhetjük. 1854-ben a jegyzői körök számát lecsökkentették, vagyis területeiket és a hozzájuk tartozó települések számát megnövelték. Azonban két-három év múlva több jegyzői kört is szétdaraboltak, vagy másikhoz csatolták a hozzájuk tartozó települések egy részét.

Még 1850-ben a Szabolcs vármegyei Püspökladányi járáshoz csatoltak hét régi bihari települést: Bárándot, Dancsházát, Nagybajomot, Nagyrábét, Szerepet, Tordát és Udvarit; Kabát pedig a Szoboszlói járáshoz. 1854-től Nagyrábé, Torda és Dancsháza a Derecskei járáshoz került, míg a többi (Kaba is) maradt a Püspökladányi járásban , de már Észak-Bihar vármegyéhez tartoztak. A Szabolcs vármegyei Szovát, Földes és Sáp helységek 1854 és 1860 között a Derecskei járáshoz tartoztak, majd visszacsatolták őket.[32] A tárgyalt korszak végén, 1860 körül Kövesd és Cigányfalva újra az Élesdi járás települései közé tartoztak, Rézbánya mezővárosból pedig kivált Rézbánya falu.

Bihar vármegye 1861–1920

Az 1853–54-ben létrehozott közigazgatási rendszer egészen 1860. október 20-ig maradt fent, amikor is a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot, a Muraközt, a Partiumot ismét egyesítették Magyarországgal (igaz Erdély és Horvátország közjogi különállása továbbra is fennmaradt).[33] 1860 végére, 1861 elejére az ország kerületi felosztása megszűnt, s a magyar kancellária és helytartótanács mellett a régi vármegyei rendszer is visszaállt.[34] Azonban néhány hónap múlva feloszlatták a megyei bizottmányokat, számos főispánt leváltottak, és 1867-ig főispáni helytartókkal vagy királyi biztosokkal helyettesítették őket,[35] de a vármegyék területéhez már nem nyúltak.

1861-re a két Bihar vármegyét újraegyesítették (a szabolcsi részek kivételével), és visszaállították az 1850 előtti öt járást: a Belényesit, az Érmellékit, a Sárrétit, a Szalontait és a Váradit[36]. Ezzel visszatért az a feudáliskori szokás is, hogy a járások és szakaszok székhelye megegyezett a fő- és alszolgabírók lakhelyével.

Bihar vármegye 1861–1872 (Térképmellékletek II/3.)

Az 1861 és 1872 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/3. Függelékben[37] is megfigyelhetjük. Az öt, nagy kiterjedésű járás önmagában már nem tudott megfelelni a kor követelményeinek, már nem tudta ellátni a megsokasodott közigazgatási és törvénykezési feladatait, ezért felértékelődött a szakaszok szerepe. A járásonkénti négy-hat szakasznak (egy főszolgabírói, a többi alszolgabírói) az 1860-as években többszöri is módosították a területét[38] – folyamatosan keresve az ideális megoldást.

A fő- és alszolgabírók és a melléjük beosztott esküdtek – gyakran egy településre eső – lakhelye (vagyis a járások és a szakaszok székhelye) változatos képet mutatott: többen is a megyeszékhelyen éltek, vagy a szomszédos szakaszban, vagy időközben átköltöztek egy másik helységbe. Személyükben kezdetben csak kisebb változások történtek, inkább csak cserélődtek a különböző tisztségekben, míg az 1867-es kiegyezés után szinte leváltották a teljes állományt, és visszatérhettek a közigazgatásba az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően mellőzött családok (pl. Fráter, Beöthy, Nadányi).

1861-ben visszakerült Bihar vármegyéhez az 1850-ben Szatmár vármegyéhez csatolt Piskolt,[39] 1865-ben pedig megalapították Újléta községet.

A kiegyezést követően felerősödött az igény a közigazgatás megreformálására, de mivel a különböző irányzatok képviselői nem tudtak kompromisszumra jutni, ezért csak kisebb mértékű változtatásokat léptettek életbe. Az évtized végén a vármegyékben és a járásokban is szétválasztották a közigazgatást és az igazságszolgáltatást, majd 1872-től felálltak a járásbíróságok. A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi 42. tc. pedig többek közt kikötötte, hogy a központi tisztviselők (pl. alispán, jegyző) a törvényhatóság székhelyén, a kültisztviselők (pl. szolgabíró) pedig a járás területén köteles lakni, tehát a járás székhelye továbbra sem állandósult.[40]

Mint ahogy azt fentebb írtuk, a nagy kiterjedésű járások már nem tudtak megfelelni a követelményeknek, ezért Bihar vármegyében 1872-ben megszűntették a járásokat, és a szakaszokat szolgabírói szakasszá vagy járássá alakították át. Számukat a korábbi 26–27-ről 20-ra csökkentették: Bárándi, Belényesi, Berettyóújfalui, Béli, Bihari, Derecskei, Élesdi, Érmihályfalvai, Magyarcsékei, Margittai, Mezőkeresztesi, Mezőtelegdi, Micskei, Robogányi, Szalárdi, Szalontai, Székelyhídi, Tenkei, Ugrai, Vaskohi.

Bihar vármegye 1872–1883 (Térképmellékletek II/4.)

Az 1872 és 1883 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/4. Függelékben[41] is megfigyelhetjük.

A szolgabírói szakaszok székhelye a szolgabírók lakhelyének megfelelően 1872 és 1883 között az alábbiak szerint alakult[42]:

- Bárándi szolgabírói szakasz: Bakonszeghez tartozó Pusztakovácsi puszta (1872–1874), Torda (1874–1883);

- Belényesi szolgabírói szakasz: Belényes (végig);

- Berettyóújfalui szolgabírói szakasz: Gáborján (végig);

- Béli szolgabírói szakasz: Ágris (1872–1881), Bél (1881–1883);

- Bihari szolgabírói szakasz: Peceszőlős (végig);

- Derecskei szolgabírói szakasz: Vértes (végig);

- Élesdi szolgabírói szakasz: Köröstopa (1872–1876), 1876-tól Élesd (1876–1883);

- Érmihályfalvai szolgabírói szakasz: Érsemjén (végig);

- Magyarcsékei szolgabírói szakasz: Magyarcséke (1872–1880), Kapocsány (1880–1883);

- Margittai szolgabírói szakasz: Margitta (végig);

- Mezőkeresztesi szolgabírói szakasz: Nagykereki (1872–1882), Mezőkeresztes (1882–1883);

- Mezőtelegdi szolgabírói szakasz: Mezőtelegd (végig);

- Micskei szolgabírói szakasz: Margittai járáshoz tartozó Tóti (1872–1874), Micske (1874–1883);

- Robogányi szolgabírói szakasz: Pokola (végig);

- Szalárdi szolgabírói szakasz: Szalárd (1872), Bihari járáshoz tartozó Hegyközkovácsi (1872–1874), Kismarja (1874–1883);

- Szalontai szolgabírói szakasz: Nagyszalonta (végig);

- Székelyhídi szolgabírói szakasz: Székelyhíd (végig);

- Tenkei szolgabírói szakasz: Less (1872–1878), Tenke (1878–1883);

- Ugrai szolgabírói szakasz: Gyires (1872–1874), Ugra (1874–1882), Cséffa (1882–1883);

- Vaskohi szolgabírói szakasz: Vaskoh (végig).

Amint az látható, nem mindig a szolgabírói szakasz legjelentősebb települése volt a székhelye, sőt egy esetben egy puszta volt az. A tárgyalt időszakban húszból tizenegynél végig ugyanaz a helység volt a központ, míg a többinél változott, vagy mert a szolgabírónak a személye lett más, vagy mert a lakhelye. Két esetben pedig nem tartották be a törvényt, hiszen a szomszédos szolgabírói szakaszból irányította a sajátját a szolgabíró.

Annak ellenére, hogy az 1871. évi 18. tc. a községeket a rendezett tanácsú város, nagyközség és kisközség kategóriákba sorolta,[43] a hivatalos és a mindennapi nyelvhasználat is sokáig a korábbi mezőváros és falu elnevezéseket használta.

Az 1876. évi 33. és az 1877. évi 1. törvénycikkekkel felszámolták a szász és a székely székek, a vidékek, a kerületek, a Jászság, a Nagy- és a Kiskunság, a Hajdúkerület és a szepesi 16 város törvényhatósági különállását, és betagolták őket a vármegyerendszerbe.[44] Ezek a változtatások Bihar vármegyét is érintették, ugyanis az újonnan létrehozott Hajdú vármegyéhez csatolták Debrecent, Mikepércset, Sámsont és Kabát, cserébe viszont megkapta Szabolcs vármegyétől Érkenézt és Sápot.

1878-ban Nagyszántó a Szalárdi járásból átkerült a Mezőkeresztesibe, ugyanis szavazás útján közös körjegyzőségben egyesült Kisszántóval és Nagykerekivel.[45] A Nagyszalontához tartozó Erdőgyarak puszta 1879-ben önálló településsé vált.[46]

Az 1884. év elején az utolsó nagyobb átalakítást hajtották végre Bihar vármegye járási[47] beosztásán. Az így kialakult rendszer – kisebb módosításokkal – egészen 1950-ig fennmaradt, még 1920 után is, csak ekkor már egy országhatár szelte ketté a vármegyét, de mindkét oldalán szinte teljes egészében megőrizték a korábbi járásokat. A Mezőtelegdi, a Micskei és a Robogányi járásokat megszűntek, településeiket a környező járásokhoz osztották be. A többi járás között volt, amelyiknek a területét nem érintette az átalakítás, de volt olyan is, amelyiknek határai jelentősen módosultak. Három járásnak pedig megváltozott az elnevezése: a Bárándiból Tordai, az Ugraiból Cséffai, a Bihariból Központi lett.[48]

Bihar vármegye 1884–1920 (Térképmellékletek II/5.)

Az 1884 és 1920 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/5. Függelékben[49] is megfigyelhetjük. A községek járási beosztásáról, a járások számáról és területéről mindig is a vármegye közgyűlése döntött, melyen az 1886. évi 21. tc. sem változtatott, azonban elrendelte, hogy a főszolgabíró a járás székhelyén lakjon,[50] amely így már állandósult. Bihar vármegyében a járások székhelyeként a névadó település szolgált, a Központié pedig Nagyvárad volt. 1902-ben a Tordai járás székhelyét Bihartordáról Nagybajomba helyezték át, és a nevét Sárrétire változtatták.[51]

A 20. század elején az Országos Törzskönyvi Bizottság számos település nevét megváltoztatta, megszűntették a névazonosságokat vagy magyarosítottak (ekkor alakultak ki a ma is használatos névalakok). Az előbb leírtaknak köszönhetően a Mezőkeresztesi járás neve Biharkeresztesire változott, mivel a nagyközség neve is megváltozott.

Az 1884. évi 7. tc. alapján (Kozma)almást Szilágy vármegyétől Biharhoz csatolták. 1906-ban Lóró, Ponor és Remecz Lóróponorremecz néven egyesült, amit 1910-ben Remetelórévre változtattak.[52] 1908-ban a Belényesi járástól a Vaskohihoz csatolták Gurányt, Felsőkocsobát (Kocsuba), Vasaskőfalvát (Petrósz) és Kisszedrest (Szudrics). 1909-ben Rézbánya falut és Rézbánya várost egyesítették, 1912-ben Körösbarafalva (Barest) beolvadt Vaskohba.

Csonka-Bihar vármegye 1920–1950

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum közvetlenül Bihar vármegyét is érintette, hiszen az új országhatár a területén húzódott keresztül:

„[…] a helyszínen megállapítandó vonal, amely […] és Kötegyántól keletre halad, átvágja a Nagyszalonta-gyulai vasútvonalat Nagyszalontától körülbelül 12 km-re a két elágazás között, amelyet ez a vasútvonal keresztezése alkot a Szeghalom-erdőgyaraki vasútvonallal; azután Méhkeréktől keletre, Nagyszalontától és Marciházától nyugatra, Geszttől keletre, Atyástól, Oláhszentmiklóstól és Rojttól nyugatra, Ugrától és Harsánytól keletre, Kőrösszegtől és Kőröstarjántól nyugatra, Szakálltól és Berek-Böszörménytől keletre, Borstól nyugatra, Ártándtól keletre, Nagyszántótól nyugatra, Nagykerekitől keletre, Pelbárdhidától és Bihardiószegtől nyugatra, Kismarjától keletre, Csokalytól nyugatra, Nagylétától és Álmosdtól keletre, Érselindtől nyugatra, Bagamértől keletre, Érkenéztől és Érmihályfalvától nyugatra […]”[53]

Csonka-Bihar Vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1920. június 16-án tartotta első közgyűlését a vármegye új székhelyén, Berettyóújfaluban. Baranyi András alispán időszaki jelentésében a következőképpen mutatta be a megmaradt területeket és számolt be a kezdeti nehézségekről:

„[…] Ez lett a sorsa vármegyénknek is, F. évi márczius hó 25-én a románok a borsi vonalig vonultak vissza s ez által a Derecskei, Biharnagybajomi és Berettyóújfalui járások egészben, a Biharkeresztesi járás Nagy és Kisszántó Bors Biharszentjános kivételével, tehát nagyobb részt felszabadultak. Ugyanekkor felszabadultak a Nagyszalontai járásból Sarkad, Kötegyán, és Méhkerék, a Cséffai járásból Körösnagyharsány, Ugra, Geszt, Mezőgyán, Zsadány, Okány, és Sarkadkeresztúr a Szalárdi járásból Kismarja, a Székelyhidi járásból Nagyléta, Újléta Álmosd Kokad az Érmihályfalvai járásból Bagamér… Nagyvárad azonban további megszállás alatt maradván e csekély felszabadult terület központi szervezet,  székház és minden vagyon nélkül maradt… […] próbált megindulni újra a magyar közigazgatás Biharban, Debreczenből, s bizon nagyon lassan, hiszen vonatközlekedés nem volt, Cséffai, Szalontai járásbeli községekkel, a melyek pedig legtávolabb feküdtek, még telefon összekötettést sem tudtak létesíteni… […] Első teendő volt a gazdátlan községek beosztása, melyek felől Belügyminiszter úr úgy intézkedett, hogy Kismarja a Biharkeresztesi Bagamér, Kokad, Újléta és Álmosd pedig a Derecskei járáshoz csatoltattak; a Cséffai járás felszabadult részeinek járási székhelye Okány lett, hozzácsatolva a Nagyszalontai járásbeli Kötegyán és Méhkerék községek… […]

Nagy nehézségekkel kell megküzdenünk a központban a hivatalos helyiségek hiánya miatt. A rendelkezésünkre álló 3 helyiségből egyben kell dolgozni az összes előadónak, árvaszékkel együtt, másikban az összes kezelő és segédszemélyzetnek. Berendezés pedig még majd nem teljesen hiányzik /:csak néhány asztal és szék van:/

[…]

A járásokban a magyar közigazgatásra való visszatérés minden különösebb zökkenő nélkül történt […]. A kezdet nehézségei főként onnan származtak, hogy a magyar kormánynak már előbb kibocsájtott rendeleteit nem ismerhettük s a hivatalos lapok a rosz közlekedési viszonyok miatt is későbben érkeztek meg. […]”[54]

A fentebb leírtakból is látható, hogy Bihar vármegye területének és járásainak nagyobb részét a Román Királysághoz csatolták, így Magyarországon a következő járások maradtak: Berettyóújfalui, Biharkeresztesi, Cséffai, Derecskei, Sárréti, Székelyhídi (vagy Nagylétai) járások és a Sarkadi szolgabírói kirendeltség.

A kettévágott Bihar vármegye 1920–1926 (Térképmellékletek II/6.)

Az 1920 és 1926 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/6. Függelékben[55] is megfigyelhetjük. A Sarkadi szolgabírói kirendeltséget egy idő után Nagyszalontai járásnak nevezték, így a hét Magyarországon maradt járásból három volt, mely területének nagyobb része és névadó székhelye a határon túlra esett. Ezeknek a járásoknak újabb központokat jelöltek ki régi nevük megtartása mellett:

- Cséffai járás: Okány;

- Nagyszalontai járás: Sarkad;

- Székelyhídi járás: Nagyléta.

A másik négy, teljes vagy majdnem teljes területét megtartó járásnak megmaradt az 1920 előtti székhelye. Vértest 1922-ben a Derecskei járástól a Székelyhídi járáshoz csatolták. Az 1923. évi 35. tc. II. fejezete rendezte a békediktátum által csonkává tett vármegyék közigazgatási beosztását, így Biharét is, ahol a járások számát hatban állapította meg.[56] Ennek megfelelően 1926-ban a Cséffai és a Nagyszalontai járásokat összevonták, míg a többit – régi székhelyükkel együtt – meghagyták, viszont több községet is más járáshoz osztottak be. A Cséffa-nagyszalontai járás székhelye kezdetben Okány volt, majd 1927-től Sarkad.

A kettévágott Bihar vármegye 1926–1940, 1944–1950 (Térképmellékletek II/7.)

Az 1926 és 1940, az 1944 és 1950 közötti időszakok közigazgatási beosztását a II/7. Függelékben[57] is megfigyelhetjük. Nagyszalonta Magyarországhoz került lakott külterületeit ugyanazon a néven önálló településsé szervezték, amely később az Újszalonta nevet kapta. 1940. augusztus 30-án, a második bécsi döntés eredményeképp a történeti vármegye északi részei, egy keskeny sáv a nyugati területekből és a Királyhágó környéke visszatértek Biharhoz. A székhely visszakerült Nagyváradra, és újra magyar fennhatóság alá került tizenhét régi járásból tizenkettő, amelyek nagyjából az 1920 előtti területeiken működtek tovább: Berettyóújfalui, Biharkeresztesi, Cséffai, Derecskei, Élesdi, Érmihályfalvi, Margittai, Nagyszalontai, Nagyváradi (korábban Központi), Sárréti, Szalárdi, Székelyhídi.

A kettévágott Bihar vármegye 1940–1944 (Térképmellékletek II/8.)

Az 1940 és 1944 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/8. Függelékben[58] is megfigyelhetjük. A visszacsatolt Nagyszalontát megyei városi rangra emelték, így kikerült a járási fennhatóság alól és közvetlenül a vármegye alá tartozott.

A II. világháborút követően Magyarország területeit újra megcsonkították, így Bihar vármegyének is az 1939. évi határait állították vissza. Járási beosztásán sem változtattak, azonban az 1030/1945. M. E. sz. rendelet megszüntette a főszolgabírói tisztséget, és hatáskörét a főjegyzőre ruházta át[59]. Az 1950. évi megyerendezés során Bihar és Hajdú vármegyéket egyesítették, és a tanácsrendszer bevezetésekor már mint Hajdú-Bihar megye látta el feladatait.

Hajdú vármegye 1876–1950

Amint azt már korábban említettük, az 1876. évi 33. és az 1877. évi 1. törvénycikkekkel kialakították Hajdú vármegyét. Az utóbbi szerint:

„Hajdu megyét képezik:

a) a volt Hajdu városok: u. m. Nánás, Dorog, Böszörmény, Hadház, Szoboszló, Vámos-Pércs;

b) Szabolcs megyéből a következő községek:

Csege, Balmaz-Ujváros, Téglás, Egyek, Nádudvar, Püspök-Ladány, Szováth, Tetétlen, Földes és Józsa-Szt.-György kertész község;

c) Bihar megyéből a következő községek:

Kaba, Mike-Pércs, Sámson.”[60]

 Székhelye a szintén Bihar vármegyétől átkerült és hatalmas külterülettel, több pusztával rendelkező Debrecen szabad királyi város lett.

Hajdú vármegye 1876–1900 (Térképmellékletek II/9.)

Az 1876 és 1900 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/9. Függelékben[61] is megfigyelhetjük. A vármegyét két járásra osztották: a Nádudvarira (székhelye Nádudvar) és a Balmazújvárosira (székhelye Debrecen, mivel az a lakosság számára könnyebben megközelíthető volt[62]). Ezeken kívül még tartozott hozzá öt rendezett tanácsú város (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló) is, amelyek közvetlenül a vármegye irányítása alá kerültek. Hajdúdorog 1887-ben, Hajdúhadház 1891-ben mondott le rendezett tanácsú város jogállásáról, és a nagyközségek sorába lépett. Mindkét település a Balmazújvárosi járáshoz került. Az 1876-ban Debrecen város külterületeiből Józsa-Szentgyörgy néven kivált községet hamarosan Alsó- illetve Felső-Józsa kisközségekre osztották szét. Az 1881. évi 63. tc. alapján Debrecenhez újabb pusztákat csatoltak át Szabolcs vármegyétől.[63]

1901-ben a járások számát háromra növelik: Központi, Hajdúböszörményi, Hajdúszoboszlói. Székhelyük a névadó település, a Központié Debrecen. A megmaradt három rendezett tanácsú város továbbra is őrizte jogállását.

Hajdú vármegye 1901–1926 (Térképmellékletek II/10.)

Az 1901 és 1926 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/10. Függelékben[64] is megfigyelhetjük. A trianoni békediktátum rendelkezései Hajdú vármegye területét nem érintették. 1926-ban a Hajdúböszörményi járás beleolvadt a Központi járásba, amelynek székhelye továbbra is Debrecen maradt. Hajdúhadház pedig ismét a rendezett tanácsú városok sorába lépett, mely státuszát 1935-ig bírta fenntartani, azután nagyközségként ismét a Központi járás része lett.

Hajdú vármegye 1926–1950 (Térképmellékletek II/11.)

Az 1926 és 1950 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/11. Függelékben[65] is megfigyelhetjük. A Hajdúszoboszlói járás székhelye 1930-ban Püspökladányba került át, s ezzel az elnevezése is megváltozott. 1929. január 1-jén Alsó- és Felső-Józsa kisközségek Józsa néven egyesültek. Az 1929. évi 30 tc. a rendezett tanácsú város helyett bevezette a megyei város fogalmát, mely továbbra is közvetlenül a vármegye irányítása alá tartozott, lényegében egyetlen községből álló járásként működött.[66] A II. világháborút megelőző, kísérő és lezáró területváltozások szintén nem érintették Hajdú vármegyét. Azonban 1945-ben három nagyközséget (Fülöp, Nyírábrány, Nyírmártonfalva) hozzácsatoltak Szabolcs vármegyétől, amelyet már az 1950. évi megyerendezés előszelének is lehetett tekinteni.

Hajdú-Bihar megye 1950–2013

A Magyar Népköztársaság alkotmányának 1949. augusztus 20-i kihirdetésével a korábbi vármegye megjelölés végleg megszűnt, és elindult a tanácsrendszer kiépítése. A 4343/1949. (XII. 14.) M. T. sz. rendelettel pedig meghatározták az új megyék nevét, székhelyét és területét (járások, települések), a megyék összevonásával a korábbi 25 helyett 19 megye (140 járás) jött létre.[67]

A végrehajtást a belügyminiszterre bízták, aki az 5201/11/II-1/1950. (III. 12.) B. M. sz. rendeletével 1950. március 16-án nyolc másik megyével egyetemben megalakította Hajdú-Bihar megyét. Az új megye a következő területekből tevődött össze: teljes Hajdú vármegye, Bihar vármegye a Cséffa-nagyszalontai járás (Békés megyéhez csatolták) kivételével, Szabolcs vármegyéből hét község (Görbeháza, Nyíracsád, Nyíradony, Polgár, Tiszagyulaháza, Újszentmargita, Újtikos). A járások közül megmaradt a Berettyóújfalusi, a Biharkeresztesi, a Derecskei és a Püspökladányi, a Központi elnevezését Debrecenire, a Székelyhídiét Nagylétaira változtatták, a Sárrétit a 144/1950. (V. 20.) M. T. rendelettel  megszüntették,[68] viszont létrehozták a Polgárit. A járások székhelyei a névadó települések voltak.

Hajdú-Bihar megye 1950–1970 (Térképmellékletek II/12.)

Az 1950 és 1970 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/12. Függelékben[69] is megfigyelhetjük. 1950 és 1954 között Debrecen jogállása megyei tanács alá rendelt város volt (utána megyei jogú város), Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló jogállása pedig járási tanács alá rendelt város (utána járási jogú város). Az Elnöki Tanács 1956. évi 2. sz. határozata a Nagylétai járást megszüntette, településeit a Derecskei és a Debreceni járások között osztották szét.[70] 1952. január 1-jével Ebes, Hajdúvid és Nagyhegyes az önálló tanácsú községek sorába lépett, míg Hortobágy 1966-ban.

1970-ben a megye közigazgatását több helyen is átszervezték. A Polgári és a Biharkeresztesi járásokat megszüntették, településeiket a Debreceni illetve a Berettyóújfalui járások kapták meg. Nagyrábét, Bihardancsházát és Bihartordát a Berettyóújfalui járástól a Püspökladányihoz csatolták. Nagyléta és Vértes községek Létavértes néven egyesültek, míg Berettyószentmárton beolvadt Berettyóújfaluba.

Hajdú-Bihar megye 1970–1978 (Térképmellékletek II/13.)

Az 1970 és 1978 közötti időszak közigazgatási beosztását és a következőkben felsorolt változásokat a II/13. Függelékben[71] is megfigyelhetjük. Az 1971-es ún. III. Tanácstörvénnyel megszűntették a járási tanácsokat, és helyüket a megyei tanácsok járási hivatalai vették át ugyanazokkal a feladatkörökkel.[72] A törvénynek megfelelően kialakították a Hajdúböszörmény és a Hajdúszoboszló városkörnyékeket: az előbbihez Hajdúvid, míg az utóbbihoz Nagyhegyes tartozott. A községek egy részét községi illetve nagyközségi közös tanácsokba szervezték, amelyekbe kettő-négy helység tartozott. A megyei jogú városok elnevezése megyei városra változott, a járási jogú városok elnevezése pedig városra. 1977-ben újabb községekből szerveztek közös tanácsokat, vagy csatolták már meglévőkhöz. Ebest pedig a Hajdúszoboszló városkörnyékhez osztották be.

1979-től megszűnt a Derecskei járás, és a Hajdúböszörmény városkörnyék, mivel egyesült Hajdúviddel. Ellenben létrehozták a Berettyóújfalu[73] városkörnyéket Bakonszeggel és Szentpéterszeggel, és a Hajdúszoboszló városkörnyékhez csatolták Hajdúszovátot. Ráadásul Berettyóújfalu városi rangot kapott, és tovább nőtt a községi illetve nagyközségi közös tanácsokhoz tartozó települések száma.

Hajdú-Bihar megye 1979–1983 (Térképmellékletek II/14.)

Az 1979 és 1983 közötti időszak közigazgatási beosztását a II/14. Függelékben[74] is megfigyelhetjük.

„A járások megszüntetéséről aprócska jogszabály-módosítások adtak csak hírt, valamennyiben közös ugyanakkor, hogy 1983. december 28-i keltezésűek, és következő év január 1-től léptek hatályba.”[75]

A szocialista rendszer bukását követően, 1990-ben megszüntették a városkörnyékeket, a megyei önkormányzatok hatáskörét rendkívüli mértékben leszűkítették, a megyei jogú városokat pedig kivették a megyei önkormányzatok alól. Később több kísérlet is történt a megyei önkormányzatok megerősítésére, viszont fokozatosan megjelennek a kistérségek és a több megyét magukba foglaló régiók. 2011. január 1-ejével megkezdték működésüket a megyei és fővárosi kormányhivatalok,[76] 2013. január 1-ejével pedig az ismételten létrehozott járások és a járási hivatalok.

Hajdú-Bihar megye 2013 (Térképmellékletek II/15.)

Hajdú-Bihar megyében a következő tíz járást alakították ki: Balmazújvárosi, Berettyóújfalui, Debreceni, Derecskei, Hajdúböszörményi, Hajdúhadházi, Hajdúnánási, Hajdúszoboszlói, Nyíradonyi és Püspökladányi. A 2013. év közigazgatási beosztását a II/15. Függelékben[77] is megfigyelhetjük.